Ezt a  csodálatos délelőttöt már a híres Ha Long öbölben töltöttem, jobbára egy hajó fedélzetén. Logisztikai szempontból jó helyen szálltam meg, a legnagyobb turistakikötő alig negyedóra kellemes reggeli gyaloglásra esett. Szóval ébredés után kisétáltam, hogy egyek egy hotdogot, aztán egyből afelől kezdtem el kérdezősködni, milyen opciók vannak egy hajótúrára. Végül egy hatórás útra szerettem volna befizetni, ám mire kijöttem egy térképpel a kezemben a tízperces kérdezősködés után, pont lekéstem a napi hatórás utat, így maradt egy rövidebb, négyórás verzió. Sebaj, gondoltam magamban, lássuk mit tud ez? Egy kisebb bárkára tereltek, miután megvettem a jegyet a hajóra és egy másikat egy barlangba, ahol majd kikötünk - közölték velem. Alig helyezkedtem el a hajó felső szintjén, máris indultunk, az alsó szinten hat jobbmódú vietnami volt az útitársam, a kapitányon és kétfős legénységen kívül. Nyílegyenesen afelé a nagyobb sziget felé szeltük a habokat, amely a legközelebb esett a parthoz. A húszperces út után egy öbölben kötöttünk ki, ahol akkora volt a hajóforgalom, hogy nem győztem csodálkozni. Persze így értelmet nyert a számtalan hotel, masszázsszalon és karaoke bár funkciója is.

Pár tíz métert kellett megmásznunk egy a sziklaoldalba vájt lépcsőn, hogy a lélegzetem is elakadjon, olyan látvány fogadott a barlang bejáratánál. Egy hatalmas, átláthatatlan barlangüreg egyik végében voltam, ahol az akár húsz méter magas sztalagmitok hihetetlen formákban gyűrűztek minden irányba. A szavakkal nehezen visszaadható látványt a különböző színű hangulatvilágítások fokoztak, alig tudtam eldönteni, hogy csak tátott szájjal sétáljak, vagy minden méteren megálljak fotózni. Vagy fél órát tartott, amíg bejártam az egész barlangot, az sem zavart már, hogy sok száz ember folyamatos hömpölyege noszogatott folyamatosan előre.
A hajónk addig „átparkolt” egy másik helyre, hogy újból felvegye utasait, majd továbbálljon a szigetvilág belseje felé. Valószínűtlen formájú hegyek, alul keskeny, felül széles sziklák, gyönyörű napsütés, egyszóval fantasztikus látvány fogadott.

Nemsoká egy kis úszó falucska egyik úszó házánál, ill. egészen pontosan úszó, tengeri farmjánál kötöttünk ki, ahol az elképzelhető összes tengeri állat volt összerakva vízi ládákban. Itt oldódott fel a hangulat köztem és útitársaim között, akik egy közös ebédre invitáltak, amely mellesleg nyilvánvaló része volt a virágzó turistaüzletnek, szinte kötelező volt vásárolni. Én rájuk bíztam a döntést, majd a rám eső részt kifizettem. Innen továbbhajóztunk, miközben az egyik matróz a hajó mini konyhájában elkezdte készíteni az ebédet. Továbbsiklottunk a kisebb-nagyobb sziklacsoportok között, hogy végül a part felé forduljunk vissza,  s közben az ebéd is tálalva lett. Nohát, azt kell mondjam, nem bántam meg a kötelező részt, a hatalmas rákok, puha kagylók és a jó két és fél kilós tintahal fehér húsa csak úgy omlott a számban. Persze a szokásos tósztozás nem maradhatott el, ám ezúttal valami gagyi vodka rontotta az összhatást.

Itt olvashatsz a sajtóban megjelent cikkeket Simon Dávidról!